2014. jún. 12.

Újdonságok mutogatása: PASO, Gentleman, Seeed. Dr. Ring-Ding duplán


A Pannonia Allstars Ska Orchestra új dalának premierje szokás szerint a Lángolón zajlott le. A 2005-ös BSM lemezen is vendégeskedő Dr. Ring-Ding közreműködésével felvett szerzemény akár a Pikosztár esküvői különkiadásába is bekerülhetett volna, ha időben észlelem. Majd befér a következő körbe. :)





Gentleman idén tavasszal Etiópiába utazott, hogy a nagy éhinség 30. évfordulóján a Viva Con Agua és a Gemeinsam Für Afrika kezdeményezések keretén belül különböző projektek sorát látogassa végig. A Today című dalhoz készült klip az út képeit mutatja be és egyben az Ethiopia Calling dokumentum-útifilm előzeteseként is szolgál.

A Viva Con Agua tiszta ivóvízzel törekszik ellátni az afrikai lakosokat, a Gemeinsam Für Afrika pedig oktatási, gyermekjogi, egészségügyi, élelmezési segítséget nyújt a földrészen. A kemény témához képest jólesően felszabadult a mellékelt dal, füleljetek:





A Seeedre még 2004 körül figyeltem fel, amikor egy rasztasrác, Sárdi Zsolt bemutatta a zenéjüket. Az első két lemez a fülembe égett (pozitív értelemben), aztán nem követtem nyomon őket, ezzel az idei klippel veszem fel a leejtett fonalat.

Ez is természetközeli, mint az előző, csak itt a víz helyett az erdő (átvitt értelemben: minket körülölelő édenkert) a téma. No meg a szerelem, ami ugyancsak édenkert tud lenni. :) Örülnék egy reggae-sebb, dubosabb változatnak is, de ez sem rossz. :)




És akkor Dr. Ring-Ding másodszor is... Bár Jamaica elég messze van Dél-Koreától, ez nem akadályozta meg a ska és reggae hullámait abban, hogy elérjék az ország partjait. A Fine Young Cannibals 1985-ös dalának friss feldolgozásában tehát az az egyik érdekesség, hogy a zenét a Kingston Rudieska, Korea első hagyományos ska-zenekara játssza. Elsőre váratlannak tűnő, de működő párosítás, íme:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...