2014. febr. 2.

Egyedi mikrokozmosz - Lemezfelvezető interjú a Burkus Königgel


A Burkus König a tavalyi, 0% Semmi című EP-t követően egy ideje már a nagylemez munkálataival foglalatoskodik. A tavasszal várható King Size hangulatáról, koncepciójáról és kedvenc 2013-as albumaikról kérdeztük a tagok közül Petyát és Balit. 


- Egy éve jött ki a 0% Semmi, most pedig a nagylemezeteket rögzítitek. Hol veszitek fel a King Size LP-t és hogy haladtok a folyamattal? Ugyanott készül, ahol az EP?

Burkus König: A Bem moziban vesszük fel, ami bázisul szolgál számunkra. (Annak idején a 0%-ot is részben itt vettük fel, részben pedig a Keleti Blokkban.)

- A felvételeket felvezető három kisfilm hangulatosra sikeredett. :)  A készülő lemez miliője mennyiben feleltethető meg annak az egyedi mikrokozmosznak, amit a klipek vázolnak?

BK: Köszönjük! Éppen most forgattunk egy újabb kis klipecskét, ez is kellően sajátos hangulatú lesz majd, ezúttal a gitár (és a gitáros) kerül a középpontba.
Az egyedi mikrokozmosz nem csak a kisfilmeket, de a próbákat és koncerteket is áthatja, ugyanígy a lemez is ilyen lesz természetesen.



(Ez az első kisfilm, itt pedig listába szedve megleshető a többivel együtt.)

- Mit tűztetek ki végső határidőként a felvételek, keverés, egyebek befejezésére? Lesz-e kézzel tapintható lenyomat, vagy a Bandcampen / SoundCloudon történik majd a szembesítés a hallgatókkal?

BK: Mivel szeretnénk CD formátumban is megjelentetni, valószínű, hogy márciusban jelenik majd meg. Úgy tűnik, van rá esély, hogy egy kiadó mögénk álljon.

Nem szeretjük, ha túl nagy nyomás alatt vagyunk, inkább nyugodt tempóban dolgozgatunk, legyen inkább ütős az anyag. Most egyébként a gitárfelvételnél tartunk, utána jön az ének, így a hangrögzítés részével hamarosan végzünk, utána jön a keverés, effektezés. Meg készülget a grafika. 

Soundcloud, Bandcamp tuti játszik. A letöltés alapvetően ingyenes lesz, persze megadjuk az esélyt, hogy akár fizessen érte, aki szeretne… A CD is rendelhető lesz a Bandcampen, természetesen ez fizetős lesz, vagy ha valaki dotálja a zenekart, akkor kaphat egyet, ezt hamarosan kiötöljük.

- Az egyik kisfilm leírásában 11 dalt említettetek a lemezzel kapcsolatban. A King Size szabad ötletek jegyzéke lesz, vagy mindegyik tételt fel lehet fűzni egy ívre? Lesz-e köztük remix (Zezedice, DU3normal vagy más jóvoltából)?

BK: A King Size részben a 0% Semmi anyagát (5 számot) plusz 6 eddig nem rögzített nótát tartalmaz majd.



Annyit elárulunk, hogy nem minden nóta lesz kifejezetten dubos/downtempós beütésű, illetve, hogy lesz egy feldolgozás is a lemezen. Nem kifejezett konceptalbumról van szó. Inkább egyfajta lenyomata a zenekar első korszakának.

Remix nem lesz ezen a lemezen, viszont a lemez elkészülte után ez az első lépés. Zeze természetesen az elsőként kap lehetőséget erre, hiszen a zenekar tagja, DU3normal pedig nem hisszük, hogy nemet mondana a felkérésre. Ezen kívül régi titkos tagunk, Bruno Mayer is a keverőpult mögé ül, hogy legyártson nekünk néhány beteg verziót. Ha bárki más lát a dologban fantáziát, jelezze felénk nyugodtan.

- Létezik-e terv arra nézve, hogy élőben is megszólaltassátok az album dalait akár a visszatérő koncerthelyszíneteknek számító Bem Moziban vagy máshol?

BK: Mindenképpen lesz lemezbemutató és ragaszkodunk a Bemhez ezzel kapcsolatban, mivel itt készült a lemez és ez fontos a számunkra. Március vége fele várható a dolog. Mindenképpen valami látványos dologgal készülnénk, kihasználva a mozi adottságait.

- Egy éve a PASO és a Lovemonster nyerte a Reggae-Steady-Ska.com szavazását (első lett a 2012-es esztendő lemezei között), az idei szavazás eredményei itt olvashatók.   
Tudnátok-e választani 3 favoritot a listából? Vagy a listán kívülről lenne az a 3-5 album, amit jelentősnek ítélnétek tavalyról?


BK: A listáról:

Dubblestandart – Woman In Dub


The Orb & Lee Perry – More Tales from the Observatory


Öööö, az gáz, hogy a többi nem az? (A Show-Ska gyanúsan magyar csapat, vagy tévedünk?)

Saját kedvenceink 2013-ban (nem kizárólag reggae-színtérről), dubközeli állapotok:

Nightmares on Wax – Feelin’ Good


Panda Dub - Antilogy (bár lehet, hogy ez 2012-es);


Adrian Sherwood – Survival & Resistance (lehet, hogy ez is?)


Reggae-n kívülről: Bali véleménye szerint a 2013-as év egyik legfontosabb lemeze a Sanyi a Belgától.

- Akad-e olyan környezetvédelmi vagy egyéb jótékonysági, civil kezdeményezés a környezetetekben, amit akár együttesen zenekarként, akár külön-külön magánemberként pártoltok és szeretnétek felhívni rá a figyelmet?

Petya: Egy időben foglalkoztatott a városi kertészkedés. Újra fel kellene eleveníteni a dolgot.
Bali: Régebben beteg gyerekeknek zenéltem kórházban. A többiek nevében nem nyilatkoznánk. Általánosságban pacifisták vagyunk és ezért készek vagyunk harcolni is. :)

- Kinek küldenétek pacsit innen a skablog hasábjairól?

BK: Elsőként Nándinak és a Bem mozi csapatának. Vági Tamás és Melka Gábor: nem feledkeztünk el az együttműködésről, amiről tavaly tárgyaltunk, hamarosan sort kerítünk rá. Bodnár Tibornak köszönet, hogy bepasszírozott minket Reggae Campre tavaly. Imola, Csípős: köszönjük a folyamatos, lelkes segítséget!

Burkus: honlap / FB / YT / BC / SC

2 megjegyzés:

  1. A lemezbemutató időpontját időközben rögzítettük:
    2014 március 22. Budapest, Bem mozi.
    Peace

    VálaszTörlés
  2. Karaj, bedobom a naptárba! Köszi az infót.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...