2012. szept. 26.

Ki viszi tovább a szerelmet? - Interjú Selector Emkával


Az MR2-Petőfi Rádió által meghirdetett DJ-versenyben a legjobb 10 közé került a veszprémi lemezlovászlány. Selector Emkával a megmérettetés mellett az olimpiáról, Zselenszkyről, a kultúrák és hangok keveredéséről, adatvédelemről és lelkesedésről is szót váltottunk, valamint az is kiderült, kitől fogadná legszívesebben, ha bekopogtatna hozzá. :)  

Nekiindul

- Mi vonzott a jamaicai kultúrkör közelébe? Ezen belül mi volt az a késztetés, ami rábírt, hogy a zenehallgatáson túl selectorként is részt vegyél benne?

Selector Emka: A Zagastic és a PASO zenekarok voltak azok, akik meséltek részletesen nekem először a jamaicai kultúráról, a műfajok sokszínűségéről és a rasztafarianizmus tartalmáról. Talán ez volt a legerősebb indíttatás, hogy megmutassam az embereknek, hogy a reggae kultúra sokkal több, mint Bob Marley.

- Kiket hoznál szóba téged inspiráló személyiségként, ha a hazai, illetve a külföldi mezőnyt tekintjük?

Emka: A fenti két zenekart mindenképpen, külföldről egyértelműen Cecile és Tanya Stephens inspirál elsősorban mentalitásukkal, energiájukkal, de a Mungo’s Hi-Fi és az Illbilly Hitec muzsikái is nagyon nagy kedvencek.

Versenyez


- Beneveztél az MR2-Petőfi Rádió DJ-versenyére (Nekünk DJ kell!) és 450 pályázó közül a legjobb tíz közé kerültél. Milyen tanulságokat tudtál leszűrni a versenyből, mit érzel a legfontosabb tanulságnak, amivel gazdagodtál a megmérettetés során? Merre tovább az új tapasztalatokkal felvértezve, készülsz-e valamire ősszel?

Emka: Számomra nagy élmény volt, hogy előbb a 60-ba, majd a 10-be is bekerülhettem úgy, hogy az 1 órás mixeim fele jamaicai kötődésű volt. Oké, persze nem roots reggae volt, hanem többségében dancehall, uk funky, soca, dubstep reggae – de mégis visszaigazolást kapott ez a kultúra, hogy van helye és szerepe a mai magyar médiában.

- Mit szóltál ahhoz, hogy a ska-reggae színtéren kívülről is jelezték: örülnek a sikerednek? Zselenszkyre célzok (Török-Zselenszky Tamás, Nap, az Eleven Hold korábbi énekese), akit 2002 óta én is kedvelek. Szóval kicsi a világ.

Emka: Ó, nagyon sokan jelezték, hogy tetszik nekik, amit csinálok, sok ismeretlentől kaptam hozzászólást a rádió oldalán, vagy kerestek meg e-mailben. A zenei szakmából Jutasi Tamás volt, aki tanácsokkal is ellátott, aztán a verseny zsűritagjai közül a Neóból Milkovics Matyi bíztatott, no meg Nap, vagy éppen Fehérvárról Zöld is drukkolt. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak számomra, hogy tényleg szakmából származó, számomra fontos és mértékadó embereknek is tetszik, amit és ahogyan csinálok és ezt nem is gondoltam volna!

Elfoglalt

- Dolgozol az egyetemen, könyvet írtál, előadásokat tartasz a webkettes világ rejtelmeiről, blogot és FB-oldalt gondozol, mixeket készítesz és rendszeresen táncra bírod a veszprémi masszívot. 
Hogyan sikerül neked mindezt összeegyeztetni azzal, hogy valamikor pihenni és feltöltődni is kell? :) Azért is merül fel a kérdés, mert számomra néha nehéz a meló, suli, család, szerelem, skablog közül minden fontosra elegendő időt szakítani. (De ha nem élvezném, nem csinálnám, persze.)

Emka: Néha nagyon nehéz. Vannak „elhavazódott” időszakok, de ha mindig az adott feladatra koncentrálok (nem párhuzamosan végezve a dolgokat), akkor sokkal gyorsabban végzek egy-egy feladattal, tevékenységgel. A másik összetevő pedig a szeretet, hogy szeressem, amit csinálok, mert anélkül elég nyögvenyelős lenne a történet.




- Sok más dolog mellett a közösségi médiával is foglalkozol. Szerinted hazánkban melyik fesztivál és zenekar (vagy selector) él legjobban az internet nyújtotta eszközökkel? (Facebook, iWiW, MSN - idézhetném az általad is méltatott Pozitívtól a Lájkolod! sorait.) Valamint milyen fejlődési lehetőségeket látsz ezen a téren?

Emka: Eléggé el vagyunk maradva ezen a téren. Sajnos azt látom, hogy nem tekintik szakmának alapjában véve a marketinget sok helyen, annak ellenére sem, hogy ezt nem véletlenül tanuljuk/tanítjuk évekig az egyetemen. A közösségi média ennél is vészesebb, mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, aztán fél év, egy év után észreveszi, hogy a 15.000-20.000 rajongója közül mindössze 100 fő értesül a bejegyzésekről. Pedig ezek mind megelőzhetőek lennének, ha hozzáértően foglalkoznának az oldalakkal.

- Manapság már mindenki a közösségi hálózatokon lóg. Szinte ész nélkül minden információt megosztunk és továbbadunk anélkül, hogy ellenőriznénk a hitelességét. A magánélet és az intimitás határai is áthelyeződtek a potenciálisan folytonos virtuális jelenlét okán. 
Bárki ellen, akár egy fiktív, mesterségesen létrehozott profilú felhasználóval szemben is lehet pedofilvádat kreálni. A Nyugat.hu év elején hosszas cikket szentelt a témának. Szerinted mi az, amire jobban is figyelhetnénk, illetve hogyan lehetne a tudatos internethasználat felé terelni a világhálón barangolókat?

Emka: Az adatvédelem ismeretének hiánya az alapvető probléma, illetve az, hogy nincsen aki megtanítsa erre az embereket, a közép- és általános iskolában nincsen felkészítve az informatika tanár, hogy az adatvédelmet is megtanítsa a diákoknak, mert hiszen ő is most tanulja ezeket és sokszor a mostani fiatalok előbb használnak minden felületet, mint az oktatók. Szóval nagyon nehéz, de ha előbb gondolkodunk, mielőtt megosztunk bármit, akkor az már nagy segítség lehet, később ugyanis lehetetlen visszacsinálni: amit az internetre kiteszünk, az ott is marad.

Veszprém

- Urbanista kérdés... Korábban többször felléptél az Expresszó Tranzitban és a Tűztoronyban. A fentiek mellett van-e még számodra rokonszenves hely Veszprémben, ahova bármikor szívesen beülnél egy kávéra vagy sörre?

Emka: A Tűztorony abszolút kedvenc, szombatonként most is ott zenélek, emellett az Ikonban a jegeskávé verhetetlen - szerdai zenélések alkalmával néha el-elszürcsölgetek egyet. Étterem fronton a Tűztorony mellett a Chianti verhetetlen szerintem Veszprémben.



- Hogyan látod, van-e keletje mostanság a jamaicai zenékhez kötődő rendezvényeknek Veszprémben és a régióban? Lassan már én is megunom ezt a kérdést, de felteszem: hogyan látod, a válság mennyiben vetette vissza a reggae, dancehall ska és hasonló zenék elterjedési lehetőségeit felétek? 
Pár éve még létezett a Les Mecs Tranquilles (talán most is) és a PlumIsFallin' megjárta az A38-as tehetségkutatót is, mellettük akadnak-e még hasonló profilú előadók a környéken?

Emka: Vannak mindig kezdeményezések, fellángolások, de önmagában a reggae, dancehall nem tud sajnos Veszprémben heti rendszerességgel buliban működni. Nagyon nehéz és fájdalmas volt ezt belátnom, de ez van. Ezért is kezdtem el kiegészíteni a repertoáromat mashup és bootleg muzsikákkal, mert ezekbe csempészve a karibi kultúra is könnyebben eladható.

- A teljesen kézenfekvően felmerülő nagyobb hazai előadók, fesztiválokon megforduló húzónevek mellett kiket látnál még szívesen vendégül egy veszprémi bulin, ha nem kéne tekintettel lenned a gazdasági realitásokra? :) Látsz-e reményt valamilyen mértékű felfutásra?

Emka: Cecile a nagy szerelem, de Mr. Vegas, Shaggy, Sean Paul is bármikor bekopogtathat(na)… :)

Mixel

- Visszatérve a rádiós versenyhez: itt olimpiai és Forma 1-es mixet is össze kellett állítanod. Melyik állított nagyobb kihívás elé? És követted-e az olimpiai eseményeket? :)

Emka: Életemben nem sportoltam ennyit, mint a Petőfi Rádió versenyén… :) De félre a tréfát, nem volt egyszerű, hiszen közel 40 hangot kellett úgy elhelyezni az 1-1 órás mixekbe, hogy az a mix élvezeti értékét nem hogy ne rontsa, hanem emelje.
Az Olimpiai mix a visszajelzések alapján telitalálat volt, bár voltak olyan vicces fordulatok benne, mint a Magashegyi Underground Fogd és fuss című száma alatt a vízilabdázók versenyének hangjai szóltak.



Lezár

- Mit üzennél a nemrég indult, de még lelkes, jamaicai gyökerű zenét játszó zenekaroknak? Illetve kiket üdvözölnél innen, a skablog hasábjairól?

Emka: Kitartást, lelkesedést kívánok mindenkinek és hajrá, csináljuk, mert ha mi feladjuk, akkor ki viszi tovább a szerelmet? :)


Látnivaló: Emka a FB-on / Mixcloud / Irie Soundz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...