2011. dec. 30.

A ska komoly dolog :) - Interjú a Shanti Ska Tonesszal


A kőszegi skacokkal a humor és a komolyság mellett a városról és a sárvári Alternatív Zenei Klubról is szót ejtettünk a kézenfekvő kérdések (koncertlehetőségek, tagcserék, a készülő lemez) mellett. Az interjúra még az év végi koncertek előtt került sor.


Ska Bp - Hogyan jött össze öt évvel ezelőtt Kőszegen ez a néhány ember? Volt-e előképe a környéken a hasonló kezdeményezéseknek, akadtak-e zenekarok, ahonnan össze lehetett verbuválni a tagságot?

Roli (dob, dalszövegek): Mi hárman, az alapító tagok (Peti, Andro meg én) már régebb óta ismertük egymást, csak egyszerűen nem is jutott eszünkbe, hogy közösen csináljunk valamit. Közben mindenkinek volt másik zenekara, én például akkoriban egy rockzenekarban basszusgitároztam.
Egyszer Peti felvetése volt, hogy miért is nem csinálunk egy skazenekart. Nekem akkor még kevés fogalmam volt arról, hogy mi is a ska, mert leginkább csak a második, illetve harmadik hullámát ismertem és őszintén szólva az nem tetszett annyira (és még most sem).
Tisztán emlékszem, hogy Peti mutatott először egy dalt (Skatalites: Corner Stone), ami annyira megtetszett, hogy többé nem is volt kérdés a stílus és akkor át is váltottam dobra.
Előkép tulajdonképpen nem nagyon volt, csak a régi jamaikai skazenekarok. Próbáltunk az autentikusságra törekedni. Tagokat sosem más zenekarokból hívtunk, inkább olyan emberek csatlakoztak, akiknek volt idejük és tetszett nekik a stílus.

Andro (gitár): A zenekar alapvetően egy baráti társaságból verbuválódott össze. Az alapítótagok közül jelenleg hárman maradtak meg, Dorina is csak később csatlakozott be, ezért nem tud erről nyilatkozni. :)
A többség nem játszott előtte zenekarban, az akkori billentyűsünk direkt a dolog kedvéért kezdett el zongorán tanulni. Más skazenekart én ebből az időszakból nem nagyon tudok mondani, a Tizenhetet leszámítva.

Ska Bp - A Myspace-en, a bandát inspiráló művészek névsorában többek közt a Skatalites és Manu Chao olvasható. Hazánkból kiket tudnátok említeni?

Roli - Leginkább a PASO-t mondanám, illetve a Ladánybene 27-et, de nagyon szerettem a Kettő kettőt is (ha jól tudom, már feloszlottak). Sajnos Magyarországon nem nagyon ismert ez a stílus, illetve a kommerszebb dolgok jutnak át a "szűrőn", azoknak meg kevés köze van ahhoz, amit mi szeretnénk játszani.

Dorina (ének) - Szerintem itthon nem igazán vannak olyan skazenekarok, amik hasonló stílust szeretnének képviselni, de persze merítünk ihletet a “nagyoktól”, mint például fúvós téren a PASO-tól, Irie Maffiától. De egy 8 fős zenekarnál mindenkinél más befolyásoltság van, szóval ez egyéniség- és hangulatfüggő.

Andro - Meglátásom szerint itthon egyre inkább a punkkal próbálják vegyíteni a skát, a PASO különböző rokon jamaicai stílusokkal meg hegedűvel kísérletezget. Azt az autentikus  60-as évekbeli dolgot, amit mi igyekszünk összehozni, talán a Kettő Kettő űzi (vagy űzte, mintha azt hallottam volna, hogy feloszlottak). Viszont ők instrumentális formában, nálunk erre még pluszban jön az ének.

Ska Bp - A szanszkrit nyelvben előforduló shanti kifejezés jelentése az online enciklopédia szerint béke, nyugalom, boldogság. Ezeket a kifejezéseket nem nehéz összefüggésbe hozni Jamaikával, a skával, de a Shanti-recepthez vagy -sztorihoz szerintem emellett tipikusan magyar és humoros elemek is hozzáadódnak.
2008-ban úgy nyertétek meg a kissomlyói Rák Fesztivál közönségszavazását, hogy a zenekar neve nem is szerepelt a szavazólapon. Vicces még a zenekari blogon látott ska-definíció is: “a ska olyan, mint a No Woman No Cry, csak gyorsabban és trombitával”.
A hosszas felvezetés után végül kérdés: tényleg, bírnátok ezt humor nélkül? :)

Roli - Szerintem a humor nem ehhez a zenéhez, hanem az élethez kell. :)
A dalainkat nem nagyon nevezném humorosnak, sőt szerintem poén egy dalunkban sincsen. Én írom a dalszövegeket és úgy gondolom, hogy egy poénos dalszöveg egyszer hatásos, amikor az ember először meghallja, hosszú távon az olyan számok működnek, amelyek mondanak is valamit.
A kérdésre válaszolva: humor nélkül nem bírnánk, de nem a zenében érződik ez a humor.

Dorina - Egyértelműen nem. Eleve, ez egy nagy csapat, és természetesen mindenkinek megvannak a maga hülyeségei, amit máshogy nem lehet bírni, csak humorral. És ez ugyanúgy igaz a különböző/extrém, koncerteken előforduló szituációkra. Ha mindenki véresen komolyan venné a helyzetet, abból csak bajok lennének. De persze vannak szituk, amikor meg nagyon is életbevágó, hogy megfontoltak legyünk, és mindent teljes komolysággal csináljunk. Legalábbis így kéne lennie :)


Ska Bp - Hogyan alakulnak a fellépési lehetőségek Kőszegen és a régióban? Összejött-e akkora méretű Shanti-rajongótábor, amire már lehet alapozni? 2007-ben így foglaltátok össze az akkori helyzetet: “Kőszeg nem bővelkedik olyan helyekben, ahol meg lehetne tartani egy koncertet, pláne nem egy olyan zenekarnak, ami 8 tagból áll”. Változott, javult-e a helyzet?

Roli - A helyzet nem javult, de ez nem is helyek miatt alakult így, hanem inkább azért, mert (zenei) igény, pénz híján kevés koncert vagy bármilyen kulturális program szerveződik. És nemcsak Kőszegre, hanem a megyére is igaz ez. De ennek ellenére is szervezünk bulikat Kőszegre és nagyon sok ember eljön ezekre a bulikra.
Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy nagyon kevés zenekar játszik skát, tradícionális skát pedig még kevesebben, és ha játszunk valahol, akkor nemcsak a Shanti, hanem a ska rajongói is eljönnek, mert egy-egy városban egy évben egy-két ilyen tematikájú koncert van. Szerintem az emberek is tudják, hogy egy ilyen bulin teljesen más hangulat van, mint egy akármilyen más jellegű koncerten, de lehet, hogy csak az elfogultságom miatt mondom ezt. :)
Szerintem Szombathelyen és környékén már kialakult egy olyan kemény mag, akik szeretik, amit csinálunk és rendszeresen járnak a koncertjeinkre. Ezúton is köszönjük nekik.

Dorina - Rajongótábor, az van... a baj inkább az, hogy kis városban kevés az ember.  És ez a kevés sem eléggé nyitott az olyan zenére, ami nem a legpopulárisabbak közé tartozik. Tehát az a bizonyos tábor sajnos korlátozott.
Kőszeg pedig tényleg érdekes város (félreértés ne essék, imádjuk). Nagyjából semmi nem változik, minden ugyanolyan, mint 200 éve (kivéve a főtér köveit), a szórakozóhelyek sem változnak. De ez igazából nem annyira baj, megtanultunk alkalmazkodni. A lehető legkisebb helyen is próbálunk elférni. A közönség meg ha kell, akár az asztalokon is tud táncolni. :)

Andro - Imádom Kőszeget, kiskorom óta itt élek, így a közönségből természetesen rengeteg embert ismerek.
A zenekar iránt érdeklődők itt többségben a 16-24 év közötti korosztályból kerülnek ki, én azonban szeretném, ha akár a harmincasokhoz is eljutna ez a zene.
A fellépési lehetőség tényleg minimális a városban. De nemcsak itt, Szombathelyen is megfigyeltem, hogy a fiatalok egyszerűen nem járnak koncertekre... Pedig a jegyárak nem lettek sokkal drágábbak, és remek zenekarok látogatják a megyeszékhelyet, de mégsem pörög a gépezet.
A zenét letöltik, meghallgatják otthon, inni meg a kocsmába mennek... Beszűkült a fiatalság élettere.

Ska Bp - Majdnem ugyanezt a kérdést feltéve tágabb értelemben is: érzitek-e, hogy a válság hat a koncertmeghívások számának alakulására? Egy nyári beszélgetés során a Teadies tagjaitól azt hallottam, szerintük Szombathelyen és környékén egy ideje kevésbé pezseg a zenei élet, mint korábban. A nagyobb, fesztiválokon is bejáratott nevekkel még sikerül felkelteni az érdeklődést, de a többiek számára mintha szűkültek volna a lehetőségek.

Roli - Igen, ezt teljesen jól látod. Érezhetően kevesebb pénz van ebben a dologban, mint régebben. Persze nem arról beszélek, hogy mi mennyit kapunk, mert az a kezdetek óta nem változott semmit. :) És nem csak a pénzhiányra fognám ezt a jelenséget. Ahogy én észrevettem, egyre kevesebb ember jár koncertre...

Dorina - Sajnos a Teadiesnek nagyon igaza van. Bár talán az utóbbi fél évben mintha lenne valami kis megmozdulás. Tapasztalataim szerint egyre több “régi arc” kerül elő. Lehet, hogy ez csak ideiglenes nosztalgialáz, de reméljük, nem így van. Mindenesetre azt veszem észre, hogy próbálnak régi és új helyeket egyaránt fellendíteni. Én személy szerint a szombathelyi Woodstockban és a sárvári AZK-ban látnék fantáziát, de ezt nem az én feladatom eldönteni.

Andro - Nyilván az üzemeltetőknek is az az elsődleges szempont, hogy mik a húzózenék ma. Ezért látogat el ide évente akár többször is egy Kiscsillag vagy egy 30Y. Ezzel szemben a salakszentmotorosi művházban próbáló amatőr rockerek labdába se rúghatnak. Fontos a színpadi rutin, ha az ember a megyeszékhelyen játszik, de hát ugye ehhez sok fellépés kell, másrészt, ha hörgős metált játszol, az itt nem fog nagyobb tömeg elé kerülni, csak Budapesten, ott megvannak a különböző stílusok bejáratott helyei.


Ska Bp - Merre vezet tovább a zenekar útja 5 év után, mik a tervek? Illetve ha össze kéne foglalnotok az eddig elért közös eredményeket, mit tartanátok a legfontosabbnak?

Roli - Én nagy dolognak tartom azt is, hogy az 5 év alatt nem oszlottunk fel :), de tényleg. Sokszor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk és szerintem elég sok tanulópénzt megfizettünk már.
Emellett volt rengeteg jó dolog is (több, mint rossz): amikor a Sziget Fesztiválon léptünk fel, amikor elkészítettük az első demo anyagát, Magyarország leghallgatottabb regionális rádiója a Wicked Man című dalunkat játszotta. Az 5 év alatt több mint 100 koncertet adtunk egész Dunántúlon, kétszer a Dunán (Blue River, A38) és egyszer azon túl (Reggae Camp).
Továbbra is motiváltabbak vagyunk és próbálunk mindig előre nézni és tervezgetni. Ami a közeljövőben tervbe van véve, az egy 10-11 dalt tartalmazó lemez, az első.
Valamint a Miért nem? című dalhoz klipet is szeretnénk készíteni, illetve néhány sajtófotót is csinálunk, amit majd a letölthető album mappája fog tartalmazni.
Ez nagyjából a következő hónapok programja, nagyon előre meg szerintem nem is lehet tervezni, de minden lehetőséget próbálunk kihasználni.

Dorina - Jelenleg főleg az eddigi számok véglegesítése és tökéletesítése volna a cél. Na meg persze a lehető legjobbat akarjuk kihozni az éppen folyamatban levő stúdiózásból.
Úgy érzem, az eddigi legnagyobb eredményünk az, hogy életben maradtunk. Manapság ez azért tényleg nem könnyű.
Na meg persze az is, hogy ha nincs is minden héten koncertünk, és nem is teltházasak, de legalább van egy réteg, akiknek örömet okozhatunk, vagy csak szimplán egy jó estét. És persze mi is rettentő jól tudjuk érezni magunkat.

Andro - Az egyik nagy problémánk, hogy lassan írunk számokat, de túl hamar akarjuk játszani őket. A csapat egy része szeret szöszmötölni, a másik rögtön beírná a tracklistbe.
Itthon a lemezkiadás leáldozóban van, szeretnénk az elkészült számokat feltenni a netre, ingyenes lesz, hogy bárki hallgathassa.
Természetesen jól jönne pl. a rádiós szereplés, külföldi helyekre eljuttatni a hangzóanyagot, de most az előbb leírtakra összpontosítunk. Nem könnyíti meg a helyzetünket az sem, hogy a zenekartagok kisebb-nagyobb intenzitással cserélődnek, billentyűsünk pedig már régóta nincs (ezt hamarosan orvosolni fogjuk, ha minden jól megy). 

Ska Bp - Voltatok Reggae Campen, Skalandon, klubokban és a Szigeten is. Szerintetek a Shanti-féle ska-megközelítés (amibe a Pancsoló kislány is belefér :)) inkább fesztiválra való, vagy klubokban működik jobban? Melyik közegben érzitek jobban magatokat?

Roli - Ez a zene mindenhol jól működik. :) Amikor a Skatalites a Szigeten játszott, eszembe sem jutott, hogy nem áll jól nekik a fesztiválos dolog, de elég megnézni a PASO-t is a Volt vagy a Sziget színpadjain...
Azt figyeltem meg, hogy klubokban jobban érezzük magunkat, leginkább azért,mert a koncertjeink java részét ott adtuk, fesztiválokon (PAFE - amin kétszer is felléptünk, Sziget, Reggae Camp) talán mintha egy picit jobban játszanánk vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. :)

Dorina - A klubok mindig barátibbak, a fesztiválok meg persze nagy számok. Ez valószínűleg személyenként változik, hogy ki mit szeret jobban. Ennek is, annak is megvan az előnye. Szerintem nálunk inkább az számít elismerésnek, ha egy-két régi arc mindig lelkesen jön a koncertre. De persze az is igaz, hogy olyan tényleg nagyon nagy közönség előtt még nem volt szerencsénk játszani. Na, majd egyszer. :)

Andro - Én jobban szeretem a kis klubokat, emberközelibb a hangulatuk.



Ska Bp - A zalaegerszegi Skalloween egész jól sikerülhetett a fényképek alapján. :) Az idén még hátralévő koncerteken (Sárvár, Szombathely) várható-e hasonló hangulatfokozás, illetve az új lemezhez készült-e már olyan dal, amit be lehet mutatni a közönségnek?

Roli - A december 26-ai szombathelyi Reggae Karácsonyon kívül nincsen másik lefixált koncertdátum. Igyekszünk kihasználni ezt az időszakot és rögzíteni a dalokat, valamint újakat írni.
Az albumra szánt dalok kész vannak, jelenleg a dob-, basszus-, gitáralapokat rögzítjük. Az elkészült számokat feltesszük majd a netre és ingyen le lehet majd őket tölteni, vagy ha valaki hoz pendrive-ot koncertek után, szívesen átmásoljuk neki.

Dorina - Egy jelmezes buli mindig csak jó lehet. A többi viszont "csak" a szokásos lesz. Újdonság persze mindig van, akár akarva, akár akaratlanul. :)
Az új lemezre nagyjából fele-fele arányban tervezünk új és régi számokat. Viszont aki igazán nagy Shanti-rajongó, az már mindet hallhatta elvétve. Ha máshol nem, a legutóbbi koncertünkön. Reméljük, kedvet is kaptak a további zenehallgatáshoz.

Ska Bp - Ha jól észleltem, az idei év azzal telt el, hogy próbahelyet kerestetek és találtatok, valamint új tagok is érkeztek. Beilleszkedtek? Visszautalva az előbbi felvetésre: születnek-e közös új szerzemények?

Roli - Nagyon örülünk neki, hogy végre van saját próbatermünk (ugyanis Kőszegen még próbatermet sem nagyon lehet találni).
Idén csatlakozott Tóth Máté (aki szaxofonozik és klarinétozik), Pesthy Rebecca (aki vokalistaként kezdte nálunk, de Dorinával szerepet cserélve főénekesnői posztot tölt be) és nemrégiben szállt be Madarász Péter Pál harsonaművész is, akinek a neve talán ismerős lehet a Sear Bliss rajongóinak.
A beilleszkedés szerintem nálunk mindig nehézkesen megy, persze nem a társaság miatt, azzal sosincsen gond, hanem mint már említettem, nem olyan emberek játszanak a zenekarban, akik más zenekarokból jöttek el. Ebből fakadóan néha nincsen színpadi, "zenekari" rutinjuk (itt leginkább a könnyűzenei jártasságra gondolok), és nem utolsósorban a stílus mindenkinek új. Ez az, amihez több idő kell.
Új szerzemények születtek már ebben a felállásban is, és úgy látom, hogy egyre inkább olyan zenét játszunk, amilyet 5 évvel ezelőtt elterveztünk: picit jazzesebb, tradicionális, néha roots reggae-s, üzenettel, mondanivalóval...

Dorina - Hát igen, nem egy új tag érkezett, de ez már csak így megy. Úgy tűnik, mindenkivel sikerül megtalálni a közös hangot mind zeneileg, mind emberileg. És születgetnek a jobbnál jobb új dalok, szóval akár elégedettek is lehetnénk - de úgysem leszünk soha. xD

Andro - Igen, talán mostanra átlátjuk a zenekari struktúrát, és a gyengeségeket, amiken javítani kell.



Ska Bp - Továbbszőve a kérdést: folynak az új lemez felvételeinek munkálatai, lehet-e sejteni, hogy mikorra lőheti be a közönség a kész anyag megjelenését?

Roli - A dobot rögzítettük, a basszusgitár és a gitár jön, majd a fúvósok, ének, vokálok, billentyű és a végül az egyéb ütős hangszerek. Ha minden jól megy, akkor a kész anyagot talán február-március környékén már hallgathatja a nagyérdemű. :)

Dorina - A munkálatok folynak, de még csak a kezdeti stádiumban vagyunk. Mivel a csapat eléggé szét van szóródva országszerte, ezért leginkább csak hétvégenként tudunk foglalkozni a dologgal. Ezért maga a felvétel még legalább egy-két hónapig el fog tartani, nem is beszélve a keverésről. Ott ugyebár mindenki kukacoskodni fog még egy kicsit. Szóval tavasz előtt ne reménykedjen senki, de azért bízzunk a legjobbakban.

Ska Bp - Zárókérdés: mit üzennétek a nemrég indult, de lelkes ska-reggae zenekaroknak? Vannak ilyenek. :)

Roli - Ilyen jellegű zenét csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Gondolom, ez megvan bennetek. Ezt nem is szabad elveszíteni olyasmik után sem, mint a hideg próbateremben eltöltött órák, a szinte üres teremnek lejátszott koncertek, a "bocs, de idén már kifogytunk a pénzből" mondatok, a hajnali hazaérést követő hangszerkipakolások. Ezeket sokszor átéltük. Pozitívan, optimistán kell látni a dolgokat, és amit én személy szerint fontosnak tartok: mindig ragaszkodni kell ahhoz a műfajhoz, amit csináltok.

Dorina - "Ska is a serious thing." :)

Andro - Hallgassanak sok régi felvételt a stílusból. Sőt, hallgassanak sok műfajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...