2011. nov. 5.

Soha nem akartunk tribute-zenekar lenni - Interjú a Testi Egyenleggel


Szeptember óta mintha a korábban megszokottnál nagyobb lenne a csend a Testi Egyenleg Ska Kollektíva háza táján. Ennek okairól és az új lemez fogadtatásáról, tervekről, Einsteinről és a tavaly indult átalakulásról, demokratizálódásról csevegtünk a zenekarral.


- Tavaly májusban, egy koncert után váltottunk pár szót a zenekarról az időközben már bezárt Delirium Pubban. A beszélgetés alapján megjelent egy bejegyzés a skablogon: ti voltatok A hét fasza arca. Hogyan foglalnád össze az azóta eltelt időszakot?

TESK: Mozgalmas időszak volt, minden szempontból...

- A Delirium Pubban úgy fogalmaztál: átalakulás alatt és előtt van a zenekar. Emellett olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy esetleg fel is oszlotok, illetve egy időre abbahagyjátok a közös zenélést. 

Egy éve a Rádió 17 műsorában a Rock ‘N’ Ride című műsor vendégei voltatok. Ekkor demokratizálódásként írtad le a folyamatot. Mi késztetett titeket arra, hogy átalakítsátok a zenekart? Miben állt a változás lényege?

TESK: Egy zenekar, ami ilyen hosszú ideje működik (lassan 20 éve), óhatatlanul megél pozitív és negatív dolgokat a saját identitásával kapcsolatban, már csak az útkeresés kapcsán is, és mi aztán bejártunk egy eléggé göröngyös utat, míg eljutottunk idáig.

Benne volt a pakliban az is, hogy külön folytatjuk, de végül megdumáltuk és csináltunk egy új CD-t. 

A “demokratizálódás” nálunk elsősorban a dalok írásánál jelentett változást olyan értelemben, hogy több ötletet engedjünk be, ami azt is jelenti, hogy többen vegyünk részt benne. Úgy éreztük, hogy konkrétabbá kell válnunk mind zeneileg, mind külsőségekben is. Magyarul, hogy vegyük magunkat kissé komolyabban.

- Járt-e tagcserével a változás?

TESK: Ez akkor nem jelentett változást a felállásban, mivel megbeszéltük a dolgainkat. De azóta eltelt másfél év (és volt egy csomó fellépés, még Olaszországban is jártunk egy fesztiválon), eközben kiderült, hogy ki tudja, akarja vállalni a pluszban befektetendő időt, energiát.

Úgyhogy mostanában Redzsi (szaxi) kilépett, de a helyére már érkezett egy harsona és ha minden jól alakul, novemberben a szaxofon is visszatér a bandába.

- Mennyiben változott a dalszerzés, befolyásolta-e az új lemez, az Elkapunk felvételeit a zenekar átalakulása? Hogyan zajlottak a felvételek? Gördülékenyebbek lettek-e a dolgok a korábbi stúdiózásokhoz képest akár az összegyűjtött rutin, akár az átalakulás okán?

TESK: A stúdiómunkát annyiban befolyásolták az események, hogy sokkal felkészültebben érkeztünk meg a felvételekre, mint előzőleg bármikor. Ez kellett is, hiszen kevés idő állt rendelkezésre, tekintettel a stúdióárakra. Meg nem is akartuk nagyon elhúzni a dolgot (már le volt kötve a lemezbemutató dátuma), tehát tolni kellett.

Mindezekkel együtt szerintem az eddigi legjobb anyagunkat hoztuk össze, mind technikailag, mind a hangulat szempontjából. Persze ez szubjektív, de a koncerteken működik.

- Milyenek a lemezzel kapcsolatos visszajelzések, illetve ti elégedettek vagytok-e vele?

TESK: Sokan szeretik. Ha több időnk lett volna rá, még jobb lenne, de így is teljesen vállalható.

- Merre vezet az út a lemez után? Arra céloznék: esetleg születtek-e új dalok?

TESK: Most építkezünk újra az új emberekkel, ezért is játszunk kevesebbet az ősszel, meg persze új számok is készülnek, de még év vége előtt összehozunk legalább egy bulit az új felállással.

- Az őszi rádiós interjúban szóba került a Facebook-jelenlét a rajongókkal való kapcsolattartás eszközeként. Felmerült, hogy hátha ebbe is érdemes lenne belevágnotok, mert korábban ezzel nem foglalkoztatok.

Azóta lett Facebook-oldalatok és a honlapotok is ráncfelvarráson esett át. Az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján mennyire érzitek hasznosnak ezeket a netes mocorgásokat? Megérik-e a beléjük fektetett energiát?

TESK: Ezekre áldoztunk időt, pénzt, energiát. Azt nagyjából mindenki tudja, hogy aki nincs fent a Facebookon, az mintha nem is létezne. Információközlésben ma ez a legoptimálisabb. Azért a koncertre még el kell menni ettől függetlenül.


- Májusban részt vettetek a Talentométer tehetségkutatón az A38-on. Ehhez már a közösségi hálón is tudtatok közönséget toborozni. Sikerült-e megfelelő számú nézőt bevonzani az eseményre a viszonylag magasabb árú belépő ellenére? Úgy rémlik, egy ezres volt az ára.

TESK: Elég jól működött ahhoz képest, hogy amikor jelentkeztünk, nem is volt még olyan kategória, hogy ska. A világzene-népzene kategóriába jutottunk be és majdnem döntősök lettünk. Bár a zsűri időnként nemigen tudott hova tenni minket.



- A korábban letölthető balassagyarmati koncertfelvételen a Mephiskapheles és a Ska-P mellett egy hazai bandától, az Albert Einstein Bizottságtól is játszottatok egy feldolgozást. Honnan származott az ötlet? A kérdés aktualitását az adja, hogy a Műcsarnokban kiállítás nyílt a Bizottságról.

Fülelj! Testi Egyenleg - Playboy



TESK: A Bizottság nagy kedvencünk. A zenekar előző életében több számukat is átdolgoztuk és játszottuk. A Playboy maradt meg mostanra, de már azt se nagyon játsszuk. Azt hiszem, már másról szólunk.

- A saját értelmezésekhez még egy kérdés: mi adta az ötletet, hogy magyarul énekeljetek feldolgozást a Ska-P-től? A Ska-Pécs eredeti nyelven énekli a dalaikat.

TESK: Mi nem vagyunk és soha nem is akartunk tribute-zenekar lenni. Ha valamihez hozzányúlunk, azt saját magunk stílusára formáljuk, átdolgozzuk. Amúgy szerintem elég nehéz mondjuk a Ska-P szellemiségét a mi kultúrkörünkben visszaadni. A hangulatára tehetünk kísérletet, ahogy azt szoktuk is tenni. A legfontosabb a hitelesség.

Az meg, hogy nem spanyolul toljuk, azért van, mert én finoman szólva nem vagyok erős belőle és amúgy is nagyon szabad fordításban írjuk át a szöveget.

Fülelj! Testi Egyenleg - Internacionál



- A koncertek témájához más szempontból is visszakanyarodhatnánk. A szombathelyi Tizenhét zenekarból indult srácokkal beszélgettem nemrég. Az is szóba került, hogy ma mintha kevésbé pezsegne a hazai ska-színtér, mint néhány évvel ezelőtt, ma már ritkábbak a nagyobb szabású bulik. A válság kezdete óta jobban spórolnak az emberek és először nem a kenyéren, hanem a kultúrán. Ti éreztek-e szűkülést a fellépési lehetőségek terén? Remélem, nem. :)

TESK: Pedig érezhető, de most ilyen a helyzet és nem biztos hogy hamar megváltozik pozitív irányba. Ehhez kell alkalmazkodni. A ska-szintér meg amúgy sem volt annyira széles, eltekintve egy rövid időszaktól úgy 2005-től 2008-ig.

- A balassagyarmati anyag világhálós közzétételéhez hasonlóan terveztek-e a jövőben ilyesmit? Így akár új daloknál is lehet tesztelni a közönségreakciókat. Illetve élő anyag publikálása esetén az ország általatok esetleg ritkábban látogatott részein élő rajongók is belekóstolhatnak koncerthangulatba.

TESK: Igazából ezen nem gondolkodtunk. Egy új videóklipet szeretnénk csinálni és feltolni a netre, akár koncertrészletekkel tarkítva.

- Terveitek szerint mivel telik majd az ősz és a tél? Kikkel lépnétek fel szívesen együtt? És visszautalva a lemezcímre: hol lehet “elkapni” titeket ősszel?

TESK: Mint már előbb említettem, az új tagokkal összerakjuk a műsort, az ősz-tél ezzel telik el jórészt, de év vége előtt, decemberben “támadunk”.

- Honnan tudtok sok év után is energiát nyerni a bulikon tapasztalható lendülethez és pozitív hangulathoz?

TESK: Ezt csak úgy lehet csinálni, ha szereted és természetesen fontosak a közönség visszajelzései a koncerteken. Azt kapod vissza, amit adsz magadból. Ez egy sajátságos szimbiózis és nem létezik egymás nélkül egyik sem. Legalábbis az élő zenében nem.

- Zárókérdés: mit üzennétek a nemrég indult, de lelkes ska-punk zenekaroknak? Ezt a skával tűzdelt deszkás punkot játszó Kötelező Közhelyeknek is feltettem. Kíváncsi vagyok, mi lenne a ti válaszotok.

TESK: Kitartás!... Ahoy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...