2010. máj. 14.

A hét fasza arca: Testi Egyenleg Ska Kollektíva


Az együttes Testi Egyenleg néven jött létre 1994-ben, Budapesten. Saját definíciójuk szerint progresszív funk-rockkal kezdtek. Országszerte elindultak több tehetségkutatón is (Marlboro Music, Nagykanizsa, Tapolca, Black Hole), majd 1996-ban jött ki tízdalos lemezük, a Csend halála. 1999: 4 számos demo, 2001: 9 számos koncertfelvétel.

2002-től a ska is bekapcsolódott az egyenletbe. A Ska-P mellett egy New York-i skazenekar, a Mephiskapheles volt hatással rájuk. Utóbbi bandától a Saba és a Doomsday köszön vissza a repertoárban, a Saba Saba és a Húzd még! interpretációk formájában. Illetve a Bumblebee Tuna zárja a TESK-honlapról lekapható, balassagyarmati koncertfelvételt.

Mára alapvetően a ska határozza meg a Testi Egyenleg zenéjét, kétszer aláhúzott fúvósszekcióval. Leszögezendő, hogy az észvesztőben való csatangolás közben (tehát koncerten) néha határozott visszakacsintás történik a rock felé. Nevetést és sör utáni vágyat fakaszt ez a muzsika. (Ska = sör, he-he.) 2005-ben váltottak a bővebb Testi Egyenleg Ska Kollektíva névre.

Gondosan karbantartott koncertarchívumuk alapján szinte hetente fellépnek klubokban és fesztiválokon: Rocktóberfeszt (Miskolc), Rómer Ház (Győr), Kék Yuk, Lovarda (Debrecen), Blue River Pub állóhajó, Volt Feszt, Éden Fesztivál, Skaland, Azfeszt, Sziget, SZIN, Wigwam, Instant, Vörös Yuk, Balaton Music Wave, Szabad az Á, Dürer Kert, Pannónia Feszt, EFOTT.

Mostanában kering egy hír a WiW-en, illetve a Testi Egyenleg-honlap fórumán is felmerült a kérdés: feloszlik-e a zenekar? Biztosat nem lehet tudni, legfeljebb annyi sejthető, hogy képlékeny, átalakulás előtti-alatti állapot ez. Ha bármiféle döntésre jutnak, közlik majd. Addig is lessük meg őket koncerteken, itt s ott. :)

Tagság:
- Friedrich (Rettegett) Iván: ének, szűkölő kutyakórus :)
- Prukner (Aramisz) Attila: gitár, vokál
- Kis (Poquito) Viktor: basszusgitár, vokál
- Simon András: hajít (dob)
- Regőczy (Redzsi) Péter: tenor szaxofon, 2008-ban érkezett Miko (Pite) Péter helyére
- Vass Tibor: trombita

Videók:
- Húzd még (138 Mb, VOB állomány - letölthető)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...